Miért került ez a téma szóba itt és most?

Mert sokan kérdezik: ha ilyen, meg olyan könyveket olvasok, miért nem változik az életem? Ha már a százötvenedik ezoterikus előadást is meghallgattam, miért hasalok még mindig a sárban? 

Azért, mert a passzív jelenlét ezen az úton nem elég.Tettek kellenek. És az önfeladással járó, tiszta áldozatok. Tanulás. Másként nincs sikeres vizsga, nem is lehet.

Tanulni kell.

 

 

Az igazán jó házasság nem az, amikor a "tökéletes pár" egymásra talál, hanem az, amikor a tökéletlen felek megtanulják élvezni a különbözőségüket.

 

 

Az ösztönös megérzés eszközével lehetőségünk nyílik arra, hogy érzékeljük azt, AMI VAN. Az érzékelést gyakorolni kell, mert meghatározó szerepe van a jövő szempontjából.

Érzékelni annyit jelent, mint észlelni, felfogni a valóságot. Ugyanakkor a valót nem a körülmények és az adottságok mutatják meg, ezek ugyanis csak a már létrejött dolgokat érzékeltetik. A valót csak akkor találjuk meg, ha elmerülünk a "látszat mögötti valóságban", kapcsolatot teremtünk az "alkotóerővel", s belőle töltekezve felismerjük és megvalósítjuk a lehetőségeket és a feladatokat.

A legtöbb ember nem tud uralkodni a kívánságain, mert nem ura a gondolatainak. Mindenfélén töprengenek, szétszórják alkotó gondolataik csodálatos potenciálját, pedig azt koncentráltan egy célra kellene irányítani, mert ily módon bármit elérhetünk, amit csak el tudunk képzelni.

Nagyon kevés ember van tudatában annak, hogy a gondolatai milyen nagy mértékben alakítják a valóságát. Alig akadnak olyanok, akik önállóan gondolkodnak. A legtöbben - anélkül, hogy tudnának róla - mentális lemezeket tesznek fel, vagy a számukra felkínált gondolatokon kérődznek ahelyett, hogy a saját gondolataik erejével szembeszállnának ezekkel és önmaguk alakítanák az életüket.

 

  

Ne aggódj, amikor vitatkozok veled, aggódj, amikor abbahagyom, mivel az azt jelenti, hogy már nincs semmi, amiért harcolnék...

 

A pillanatok, amelyeket valaha átéltünk, azokkal, akiket valaha ismertünk. Ezek összege vagyunk mi mindannyian, ezekből áll majd össze a történetünk. Ez lesz az emlékeink slágerlistája, amelyet újra és újra és újra lejátszunk magunkban!!

 

 

Megtanultam, hogy aki nem keres, annak nem hiányzol... és akinek nem hiányzol, az nem szeret. A sors dönti el, hogy ki lép be az életedbe, de te döntöd el, hogy ki marad... Az igazság csak egyszer fáj, de a hazugság újra, és újra...
Ezért értékeld azokat, akik értékelnek, s szeresd tiszta szívből azokat akik viszonozzák!

 

 

 Amit az életről tudni kell:

Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki. Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához. Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak. Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged. Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod. Talán Isten úgy akarja, hogy találkozzunk sok nem hozzánk illő emberrel, mielőtt találkozunk az igazival. Így mikor végre találkozunk vele... tudunk majd hálásak lenni ezért az adományért.

 

 

Van az üzenet. "Az" üzenet. Az az egy. Az egyetlen. Ebben az üzenetben nincsenek szavak, nincsenek betűk. Ebben az üzenetben nincsenek képek, nincsenek hangok. Ezt az üzenetet nem hallod, nem látod, nem olvasod. Ebben az üzenetben egyetlen dolog van csupán. Egyetlen... egyetlen... szerelmes... szívdobbanás.

 

Soha ne becsüld alá a könnyek csodáját! Ezek a gyógyulás vizei és az öröm folyamai lehetnek. Néha a könnyek a legmegfelelőbb szavak, amiket a szív szólni képes.

 
Szabolcsi Erzsébet:
Új nap

Rám kopogott a hajnal,
gyöngéden megérintett,
súgott egy-két szép szót,
s én félálomban követtem,
még duruzsolt fülemben álmom,
még pilláim mögött képek vonultak,
még lüktetett bennem valami túlvilági zene,
még nehezen szakadtam el a varázslattól,
még félig-meddig visszahulltam az öntudatlanságba,
s akkor megéreztem az új nap illatát,
akkor hűs friss szelek cirógattak,
akkor felcsendült egy új dallam,
akkor résnyire nyílt szemem
felfedezte a felszökő fényt,
a valóság színes felhőit,
s jó volt megéreznem
az új nap csodáit...

 

Ha te meg én barátok vagyunk, akkor a kapcsolatunkat áthatja egyfajta várakozás. Amikor látjuk egymást, vagy távol vagyunk egymástól, ott vibrál a levegőben az együttlét, a nevetés és a beszélgetés várakozása. Ennek a várakozásnak nincs konkrét meghatározása; eleven és dinamikus, és minden, ami kialakul az együttlétünkből, az a valami különleges, egyedi ajándék, amelyen senki mással nem osztozunk.

 
Lélek-zene

A csend hangjait hallgatom
Szférák zenéje zsong a légben..
a szél játszik láthatatlan hárfán,
lelkeknek húrja kifeszítve pányván
érzékeny-fájón megfeszül s elernyed.
Hang pendül s elhal...Hallgatom..
Hallod, mi hallhatatlan?
A lélek halhatatlan...

 

Az életben minden csata azt a célt szolgálja, hogy tanuljunk belőle valamit, még az is, amelyiket elveszítjük.

 

Tudod
egy napon majd
mindent megbocsát az ember.
(Csak épp
semmit el nem felejt.)

Minden ember hibázhat és hibázik is. De helyes-e az az út, amelyen a megkeseredettség miatt nem adunk új esélyt másoknak és a boldogságnak?! Mindig kell adnunk magunknak, másoknak és egymásnak egy újabb esélyt, mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el a perc, amikor már késő lesz, és csak annyit tudunk majd mondani, hogy sajnáljuk. 

 

Aki azt kérdezi tőled: haragszol-e még rá, az biztos, hogy közel áll hozzád, hiszen ezt nem lehet kiáltva mondani, csak halkan. Ehhez talán már három lépés távolság is túl sok.